Személyes eszközök
Itt vagyunk: Főoldal Igehirdetések 2005 Jn 3,16 (2005.12.10.)
Bejelentkezés


Elfelejtett jelszó?
 

Jn 3,16 (2005.12.10.)

„...Úgy szerette Isten a világot, hogy az ô egyszülött fiát adta érte, hogy aki hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.“ (Jn. 3,16)

A minap az egyik áruházban a következô párbeszédnek voltam a fültanúja. Egy 4-5 éves kisfiú nagy erôvel gyôzködte az anyját, hogy vegyen meg neki egy mindenféle micsodával, távirányítóval és érthetetlenül sok villogó fénnyel felszerelt piros színû csodaautót. Nem valamilyen autót, nem valamikor, hanem ezt és ebben a szent pillanatban. Az anyja szemmel láthatólag nem volt túl lelkes az autóvásárlás ötletétôl, ezért a következô modattal próbálta jobb belátásra bírni követelôzô csemetéjét: - Kicsim, ha jó leszel, akkor talán karácsonyra megkapod ezt az autót a Jézuskától. A kisfiú összehúzta a szemöldökét, összeszorította markát, és az áruház linóleumpadlóján két toporzékolás között kijelentette, már alig várja, hogy elmúljon a karácsony. - De miért mondod ezt aranyom? -csapta össze a kezét az anyja. - Mert karácsony után végre nem kell jónak lenni, nem kell jól viselkedni -jelentette ki a gyerek.

Napokig zakatoltak a fejemben a kisfiú utolsó mondatai: -Bárcsak elmúlna már karácsony, mert akkor már nem kell végre jónak lenni. Lehet, hogy kicsit furcsán hangzik, de azt hiszem, hogy ez a kisfiú valami nagyon fontosat megértett advent lényegébôl. Természetesen, nem a legszigorúbb keresztyén dogmatika értelmében. Ez a fiúcska a négy-öt évével a háta mögött - ha fogcsikorgatva és toporzékolva is - felfogta, hogy ez az idôszak karácsony elôtt egy egészen különleges idô. Az ember igyekszik jó lenni, igyekszik jót tenni. Fiatal korára tekintettel még nem értette, hogy ez a másképp viselkelkedés nem áll egyenes arányban az ajándékba kapott autó árával és felszereltségével, de azt észrevette, hogy valami más, az emberek egy kicsit mások, egy kicsit jobbak az ünnepek tájékán. Mert ilyenkor az ember vár valamit. Nem tudja pontosan, hogy mit, s talán azt sem, hogy vár. Ha megkérdeznénk tôle, lehet, csodálkozna is, vagy zavarba esne, vagy dühbe gurulna. De mégis vár. Valamit, amitôl megnyílik benne esetleg egy kis zár, ami elûzi a hiányt.1 Valami találkozásra vár... és ezért talán megpróbál jó lenni, jobb lenni.

Ha karácsonynak csupán ez lenne az egyetlen értelme, az egyetlen fontos momentuma és üzenete, hogy „legyetek jók, ha tudtok“, akkor már ez is egy nagyon nagy dolog lenne. Ha adventben mindenki megpróbálna jól viselkedni, ha mindenki legalább egy fokkal kedvesebb lenne a másikkal, mint egyébként, ha nem csapnánk be egymást úton-útfélen, ha segítenénk egymáson, ha meg tudnánk bocsátani egymásnak, és a régi sérelmeket félre tudnánk tenni, vagy a kisfiú szavaival mondva: jók tudnánk lenni, már akkor is nagy üzenettel és fantasztikus erôvel bírna a karácsony.

Ha ezek a pozitív dolgok egész évben és nem csak decemberben maradnának így, - ahogy Juhász Gyula költeményébôl is hallhattuk - az még ennél is nagyobb horderôvel bírna.

De karácsony még ennél a „legyetek jók, ha tudtok“ és „ne csak így decemberben“ (Juhász Gyula) üzenetnél is többel bír.

Ez az üzenet pedig az, hogy „úgy szerette Isten a világot, hogy az ô egyszülött fiát adta, hogy aki hisz ôbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.“ Ez az üzenet jóval több annál, hogy „legyetek jók“ és „ne csak így decemberben.“ Ez az üzenet az év minden hónapjára, az évszázadok és évezredek minden évére egyaránt érvényes, amíg világ a világ, sôt még azon is túl: „...úgy szerette Isten a világot, hogy az ô egyszülött fiát adta, hogy aki hisz ôbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.“

Karácsonykor nem arról van szó, hogy nekem kell megszakadnom a jó tettben és a szeretetmorzsák osztogatásában. Sokan éppen ezért fáradnak ki az ünnepek során, mert valami olyasmit próbálnak magukra erôltetni, illetve magukból kicsiholni, ami az év más idôszakában teljesen idegen tôlük. Az ilyen kényszeredett „mûszeretet“ valójában kiégeti az embert. A karácsonyi örömüzenet éppen abban rejlik, hogy nem én vagyok a szeretet forrása, nem nekem kell elôször adnom, hanem ellenkezôleg. Mindenekelôtt én vagyok a megajándékozott, aki elôször elfogadhat, hogy legyen mit továbbadnia. Mert nem mi készítjük a karácsonyt. Akkor sem, ha oly sok minden utal erre ezekben a napokban. Tömegek tarka kavalkádja az üzletekben, nyugtalan utasok autóbuszon, S-Bahnon, U-Bahnon. Mintha csak népszámlálás lenne, mint egykoron a Római Birodalomban... De ma inkább a csomagokat számolgatjuk, nehogy valaki kimaradjon a sorból. Kényelmetlen volna, szeretetlenségrôl árulkodna... Minden külcsín, amit szeretünk - és amit egy percig sem akarok elítélni -,arra utal, hogy szemlátomást az ember készíti a karácsonyt. Mi gondoljuk ki leleményes fantáziánkkal, hogy melyik csaladtagunk, melyik barátunk minek örülne igazán. De az ünnepet nem mi találjuk ki. Ha Istenünk nem szánta volna el magát, ha Ö nem küldi világunkba egyszülött fiát, ma is a lenyugvó és felkelô nap pogány ünnepét emlegetnénk. Isten cselekedett értünk karácsonykor, ezért ünnepelünk. Ö ajándékozott meg minket Jézussal, ezért hálából mi is megajándélkozhatjuk egymást.2 Ajándékokkal, csillogó-villogó piros játékautóval, odafigyeléssel, szeretettel, megbocsátással. De ne feledjük, hogy Isten elöbb szeretett minket.

Kívánom mindannyiunknak karácsony örömét, és azt, hogy egyikünknek se jusson eszébe az a mondat, amit a piros autós kisfiú megfogalmazott: - Alig várom, hogy elmúljon már karácsony. Mert az igazi karácsony nem az áruházak körforgatagában és a minden jóval megrakott asztalok mellett van, hanem karácsony akkor történik, amikor kinek-kinek a szívében Isten megjelenik, és betölti azt a hiányt, ami karácsony elôtt, ilyenkor decemberben talán még inkább megfogalmazódik bennünk, mint az év többi hónapjában. Ámen.

Heinirchs Eszter
Berlin, 2005. december 10.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
« 2018. május »
május
HKSzeCsPSzoV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031