Személyes eszközök
Itt vagyunk: Főoldal Igehirdetések 2007 1Tessz 4,13-18 (2007.11.10.)

1Tessz 4,13-18 (2007.11.10.)

"Nem szeretnénk testvéreink, ha tudatlanok lennétek az elhunytak felől, és szomorkodnátok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük. Mert, ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, az is bizonyos, hogy Isten az elhunytakat is előhozza Jézus által, vele együtt. Azt pedig az Úr igéjével mondjuk nektek, hogy mi, akik élünk, és megmaradunk az Úr eljöveteléig, nem fogjuk megelőzni az elhunytakat. Mert amint felhangzik a riadó hangja, a főangyal szava és az Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennyből és először feltámadnak a Krisztusban elhunytak, azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk. Vígasztaljátok tehát egymást ezekkel az igékkel." (1Tessz. 4, 13-18)

Néhány hónappal ezelőtt egy keresztelőre voltunk hivatalosak. Az istentisztelet alatt a családdal együtt az első sorok egyikében foglaltunk helyet. Különböző korú és vérmérsékletű gyerekek is részt vettek ezen a szép ünnepen. A legtöbb közülük fel, s alá rohangált a templomban, csak egy kétéves, gyönyörű, szőke, göndörhajú kislány, Marlis ült békésen, szinte az egész istentisztelet alatt az anyja mellett. Szemmel láthatóan érdekelte minden, ami az oltártérben és a szószéken történt. Sőt, a kis fürtös, még a Miatyánkot is együtt mondta a gyülekezettel. Egészen addig a mondatig, hogy "legyen meg a Te akaratod". Amikor ideért volna az imádság szövegében dühösen felpattant, és az oltár irányában azt kiabálta, hogy "nem, nem a te akaratod".

Biztos vagyok benne, hogy nem egyszer gondolkodtunk már mi is úgy életünk során, ahogy a kis hercegnő, akkor is, ha ezt a theátrális jelenetet egyikünk sem ismételné meg. Azt hiszem, sokan éppen így november táján szembesülnek a kislányéhoz hasonló gondolatokkal. Halottak napja és mindenszentek ünnepe mindannyiunkat megállásra és visszatekintésre késztet, még akkor is, ha a berlini temetők nem úsznak ezeken a napokon olyan fényárban, ahogy otthon. De egy- egy sírnál megállva, vagy csupán emlékezve, sokakban felmerülhetnek "miértek", dühös értetlenkedések, fájdalom és keserűség. Beszélgetések alkalmával újra meg újra hallom, hogy emberek a Marliséhez hasonló mondatokkal feleselnek az Úristennek. – "Miért vette el őt Isten?" "Hogy akarhatta ezt?" "Hogy tehette ezt?" vagy "Nem Uram, ne a Te akaratod legyen meg, hanem az enyém..."

Amikor ilyen lelki állapotban vagyunk, amikor annyira el vagyunk keseredve, hogy ilyen mondatokat ismételgetünk, akkor nem segítenek az üres vígasztalások. Amikor eltávozott szeretteinkre gondolunk, akkor nem vígasztal, hogy ilyen vagy olyan szép élete volt‑e, nem vígasztal, mennyien szerették, az sem vígasztal, hányan jöttek el annak idején temetésére, és remény nélkül hagy annak felemlegetése is, ha esetleg súlyos betegség szenvedésétől szabadult meg a földi világból való távozásával.

Halál ellen nincs orvosság - mondja az emberi bölcsesség. Na de akkor halál ellen nincs vígasz sem! És valóban, az emberi okoskodás mit sem ér a legutolsó ellenséggel szemben. Itt csak egyvalami segít, az, ami húsvétkor történt!

Ahogy minden kor embere, úgy a thesszalonikai keresztények is féltek a haláltól, és szomorkodtak hozzátartozóik elvesztése miatt. Félemüket és szomorúságukat még azok a vegyes érzelmek is fokozták, amik Krisztus visszajövetelével voltak kapcsolatosak. Furcsa dolgokat gondoltak. Azt ugyan hitték, hogy Krisztus feltámadt, afelől viszont kétségeik voltak, hogy mi lesz azokkal a hívő lelkekkel, akik még azelőtt meghalnak, mielőtt Krisztus visszatérne. Ha a kétezer éves dogmatika szemszögéből vizsgáljuk ezeket a gondolatokat, akkor azt mondhatjuk, hogy bizonyos dolgokat elfogadtak a keresztény tanításból, de nem mindent. Úgy vélem, ma már nem egészen aktuálisak azok a problémák, amelyekkel ezek a görög polgárok annak idején viaskodtak. Az viszont ma is gyakran előforul, hogy egy-két dolgot magunkénak vallunk a keresztény tanításból, - ahogy Marlis is a Miatyánk első néhány kérdését - bizonyos dolgokat pedig megmosolygunk, vagy elfogadhatatlannak tartunk. Sokszor hallottam már hasonló mondatokat: -"Jézus tanítása szép és követendő, életünk sokkal jobb lenne, ha mindenki eszerint élne, de a feltámadás csak mese."

Akármennyire is szeretném, senkit nem tudok meggyőzni arról, hogy igenis van feltámadás. De ha helyettem egy jóval képzettebb teológus, vagy maga a római pápa állna itt, ő sem tudna a feltámadás tényére semmiféle kézzel fogható bizonyítékot felhozni. Mert nincs. Itt a földön nincs. Miért van akkor több, mint egy milliárd keresztény ember a földön? Miért valljuk meg minden istentiszteleten, hogy "hiszem a holtak feltámadását és az örök életet"?

Mert Isten nem csak egyszülött Fiát küldte el hozzánk, hogy meghaljon értünk és feltámadjon, függetlenül attól, hogy mi hisszük-e vagy sem, hanem Szentlelkével Jézus mennybemenetele óta jelen van közöttünk. Láthatatlanul, de érezhetően munkálkodik. Jelenlétének köszönhető oly sok minden. Például az, hogy a Marlishoz hasonló érzésű emberek egyszer csak békességgel és nyugalommal a szívükben megbékélnek a sorsukkal, és végig tudják mondani a Miatyánkot megszakíás nélkül. Vagy meg tudnak állni egy sír mellett anélkül, hogy dühösen kezüket ráznák az Ég felé. Vagy az, hogy le tudnak írni ilyen gyönyörű sorokat: "születek meghalni - meghalok születni".

Weöres Sándor: Talizmán című versének utolsó két sorát olvasom mégegyszer: "születek meghalni - meghalok születni".

Az első két szó, az első gondolat: "születek meghalni" elég egyértelmű. Mindenki tisztában van vele, aki veszített már el valakit a szerettei közül.

A második gondolat ebben a falatnyi idézetben: "meghalok születni" már némi magyarázatra szorul. Ezt a gondolatot magyarázza a feltámadásról szóló himnuszában a Thesszalonikai levél szerzője, és ezt magyarázza 2000 éve dadogva az egyház is. Vannak, akik már megértették. Például az olyan költők, akik ilyen sorokat le tudtak írni: "születek meghalni - meghalok születni".

Adja meg nekünk is az Úristen, hogy megérthessünk valamit már itt a földön a feltámadás csodájából! Adja nekünk Szent Lelkét, hogy békességgel tudjuk kimondani: - "Legyen meg a Te akaratod!" Ámen.

Heinrichs Eszter, Berlin, 2007. november 10.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
2018. június »
június
HKSzeCsPSzoV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930