Személyes eszközök
Itt vagyunk: Főoldal Igehirdetések 2008 4Móz 6,24-26 (2008.07.12.) - Heinrichs Eszter búcsúistentisztelete

4Móz 6,24-26 (2008.07.12.) - Heinrichs Eszter búcsúistentisztelete

Áldjon meg téged az ÚR, és őrizzen meg téged! Ragyogtassa Rád orcáját az ÚR, és könyörüljön Rajtad! Fordítsa feléd orcáját az ÚR, és adjon neked békességet! /4. Móz. 6, 24-26/

Áldjon meg téged az ÚR, és őrizzen meg téged!

Ragyogtassa Rád orcáját az ÚR, és könyörüljön Rajtad!

Fordítsa feléd orcáját az ÚR, és adjon neked békességet! /4. Móz. 6, 24-26/

Vannak, kellenek, hogy legyenek időszakok az ember életében, amikor mérleget készít. Mit csináltam jól? Hol hibáztam? Hol csúsztak ki a dolgok a kezemből?

Ezek a hetek számomra is a számvetés hetei. Sokat gondolkodom azon, hogy kitől-mitől, mely kedvenc helyektől fogok búcsút venni szeptemberben. Egy nagyon fontos hely számomra ez a kápolna is, ahol sok szép órát töltöttem el kedves emberek között. A számvetésem nagyon felszínes és hézagos lenne, ha kihagynám belőle, hogy lelkészként mit csináltam jól, mit csinálhattam volna jobban, mit rontottam el? És mivel az ember hiú természetû, azt is megkérdezi magától ilyenkor, hogy marad-e utánam itt valami maradandó. A sok kérdés közül talán ez utóbbi a legnehezebben megválaszolható. Mert milyen maradandó dolgot hagyhat maga után egy lelkész, ha nem épít templomot, vagy nem ír könyvet? Ez a hivatás olyasmi, mint a tanároké, nehezen mérhető az eredménye, hiszen, aki a szószéken vagy a katedrán áll, az többnyire beszél, de mint tudjuk, a szó az elszáll...

Van egy aranyos német mese, ami egy a szünidőben unatkozó kislányról szól. Szegény kislány nem tudott mit kezdeni otthon magával, legszívesebben visszament volna az iskolába. Egyszercsak a régi játékai között, amit kínjában már az egyik helyről a másikra pakolgatott, talált egy lufit. Elkezdte fújni. Beleadott apait, anyait, a lufi egyre nagyobb lett, mégsem durrant ki. Kiment vele az udvarra, de jól is tette, mert a lufi lassan akkora lett, hogy nem fért volna el a lakásban. A levegővel teli luftballon pedig szép lassan elkezdett felfelé emelkedni, magával víve a kislányt. Az addig unatkozó Stefi tátott szájjal bámult, aztán boldogan kezdett integetni a szomszédoknak és az iskolatársainak. Egy idő után a lufi már olyan messzire repítette, hogy hazakívánkozott, az unalomig ismert házba, a régi játékok és a szülei körébe. Amikor ez az érzés erőt vett rajta, otthon találta magát.
Ez a történet a mese kerete, a továbbiakban pedig arról olvashatnánk, hogy milyen csodálatos helyekre röpítette el Stefit a lufi, és mennyi kalandban volt ezután része a kislánynak.

Ha nem is unalomûzőnek, de gyakran jó lenne nekünk is egy ilyen lufi, ami vágyott helyekre, vágyott emberek közé és vágyott szituációkba repítene bennünket.
Ilyen lufikat sajnos nem tudok osztogatni, de szeretném pár olyan mondatra felhívni a figyelmet, ami segíthet bennünket is a hétköznapok monotómiáján és a problémákon egy kicsit felülemelkedni, ezektől elszakadni, és ami bizonyos szituácikókban még arra is képes, hogy szárnyakat adjon. Ezek a mondatok az áldások, amikből számtalan van a Bibliában, de a biblián kívüli irodalomban is. Legismertebb a bibliaiak közülük az Ároni áldás, ami istentiszteleteink végén is mindig elhangzik:

 

 Áldjon meg téged az ÚR, és őrizzen meg téged!

Ragyogtassa Rád orcáját az ÚR, és könyörüljön Rajtad!

Fordítsa feléd orcáját az ÚR, és adjon neked békességet!

Mit is jelentenek pontosan ezek a szavak, mit is jelent az áldás? Ezt nehéz megmagyarázni. A lexikonok is, amiket segítségül hívtam, inkább körülírják, mint megmagyarázzák az áldás szó jelentését. Én valahogy úgy fogalmaznám meg, hogy az áldás olyan szavak összessége, amik emberek szájából hangoznak el, de mégis egy másik világból származnak.

 

A néhány generációval előttünk járóknak az áldásmondás még sokkal inkább hozzátartozott az életéhez, mint nekünk, akiknek az áldás jó esetben is csak az istentisztelet végi jól ismert mondatokat jelenti. A régi emberek még megáldották a gyerekeiket nagyobb utazások vagy tanulmányok kezdete előtt, áldásukat adták, -ha adták- utódaik házasságára, vagy a búcsúzó, haldokló családtag is megáldotta az ottmaradókat.

Prédikáció, búcsúzkodás és nagy szavak helyett, én is inkább megáldanék minden ittlevőt egyenként, személyre szólóan. Mert hiszem azt, hogy ezek a szavak nem tûnnek el, nem szállnak úgy el, mint egy hagyományos lufi, hanem ahogy az unatkozó Stefi csodálatos luftballonja is, szárnyakat adhatnak, felemelhetnek, és új perspektívákat mutathatnak. Két ilyen, régi ír áldásnak tulajdonított áldást szeretnék felolvasni:

 

Adjon neked Isten

minden viharhoz egy szivárványt,

Minden könnyhöz egy mosolyt,

Minden szükséghez egy ígéretet,

és minden megpróbáltatásban egy áldást.

Minden gondhoz, mit az élet hoz

egy hű barátot, akivel megoszthatod.

Minden sóhajhoz egy édes dalt,

és minden imára választ.

 

Legyen időd a munkára - ez a siker ára.

Legyen időd a játékra - ez az örök ifjúság titka.

Legyen időd a nevetésre - ez a Lélek muzsikája.

Legyen időd a gondolkodásra - ez az erő forrása.

Legyen időd az olvasásra - ez a bölcsesség alapja.

Legyen időd, hogy kedves légy - ez a boldogsághoz vezető út.

Legyen időd az álmodozásra - kocsidat majd egy csillaghoz vezeti.

Legyen időd, hogy körülnézz - túl rövid a nap ahhoz, hogy önző légy.

Legyen időd, hogy szeress és Téged is szeressenek - ez isteni kiváltság.

Valaki azt mondta, hogy az áldás az valami olyasmi, mint egy ölelés. Ha az Úristen megáld minket, az ahhoz hasonlítható, mintha átölné a világot. Az én kis világomat, a Te kis világodat, mindannyiunk életét, problémáit és örömeit. De egy ölelés nem ugyanaz, mint egy szorítás. Persze néha kényelmesebb lenne, ha az Úristen úgy magához szorítana bennünket, hogy még csak ne is érje lábunk a talajt, hogy ne érzékeljünk se félelmet, se fájdalmat, se unalmat, se betegséget vagy szenvedést. De ez a földi élet még nem erről szól. Viszont ha valakivel olyan kapcsolatban állunk, hogy az néha-néha átölel bennünket, legyen az egy házastárs, egy barát, egy barátnő, egy rokon, vagy akár az Úristen, akkor az azt is jelenti, hogy hozzájuk bármikor fordulhatunk, ha túlságosan belegyökerezett lábunk a talajba, ha félünk, ha fáj valami, ha unatkozunk, ha betegek vagyunk, vagy ha szenvedünk.

Kívánok mindannyiunknak sok-sok ilyen gond- és félelemûző ölelést az életben, emberektől és az Úristentől is!

Tudva azt, hogy ennél többet és maradandóbbat nem tudok sem átadni, sem itthagyni, szeretném a Jóisten ölelését mégegyszer is tolmácsolni:

 

Áldjon meg téged az ÚR, és őrizzen meg téged!

Ragyogtassa Rád orcáját az ÚR, és könyörüljön Rajtad!

Fordítsa feléd orcáját az ÚR, és adjon neked békességet!

 

Ámen.

 

Heinrichs Eszter

Berlin, 2008. július 12.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
« 2018. február »
február
HKSzeCsPSzoV
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728