Személyes eszközök
Itt vagyunk: Főoldal Igehirdetések 2008 ApCsel 2,1-13 (2008.05.10)

ApCsel 2,1-13 (2008.05.10)

Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak. Sok kegyes zsidó férfi tartózkodott akkor Jeruzsálemben azok közül, akik a föld minden nemzete között éltek. Amikor a zúgás támadt, összefutott ez a sokaság, és nagy zavar keletkezett, mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni. Megdöbbentek, és csodálkozva mondták: "Íme, akik beszélnek, nem valamennyien Galileából valók-e? Akkor hogyan hallhatja őket mindegyikünk a maga anyanyelvén: pártusok, médek és elámiták, és akik Mezopotámiában laknak, vagy Júdeában és Kappadóciában, Pontuszban és Ázsiában, Frígiában és Pamfíliában, Egyiptomban és Líbia vidékén, amely Ciréné mellett van, és a római jövevények, zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok: halljuk, amint a mi nyelvünkön beszélnek az Isten felséges dolgairól." Álmélkodtak mindnyájan, és nagy zavarban kérdezgették egymástól: "Mi akar ez lenni?" Mások azonban gúnyolódva mondták: "Édes bortól részegedtek meg." (ApCsel 2,1-13)

Kedves pünkösdi, pünkösdre váró Gyülekezet!

Valami hasonló káosz lehetett 2000 évvel ezelőtt Jeruzsálemben is... Nem is tudták az ott lévők mire vélni a helyzetet, ezért -ahogyan olvastuk- megdöbbentek, csodálkoztak, álmélkodtak és nagy zavarukban azt kérdezgették egymástól: "Mi akar ez lenni?" Mások azonban gúnyolódva mondták: "Édes bortól részegedtek meg."

A tanítványok éppen együtt voltak, amikor hatalmas zúgás támadt, s egyszer csak mintha valami kigyulladt volna, tűzcsóvák, "lángnyelvek" jelentek meg, majd ezek a lángok furcsa módon szétoszlottak, és rászálltak a tizenkettőre. Ezután pedig valami ennél is furcsább történt: - "mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak."

Mivel ilyesmit nem látni minden nap, hatalmas nézőközönség gyülekezett köréjük, ők meg csak beszéltek és beszéltek, ahogyan a Lélek adta nekik. Aztán ez a Lélek, amelyről oly sok teológiai írás született, és amelyről mégis oly keveset tudunk, megadta azt is, hogy mindenki, aki hallgatta őket, értette is, amit mondtak, még akkor is, ha egyébként nem beszéltek közös nyelvet.

A Szentlélek kitöltését különbözö módon fogadták az emberek.

A tanítványok ezután már nem tudtak nem szólni arról, amit Jézus mellett átéltek, arról, ami Húsvétkor történt, és arról a pünkösdi csodáról sem, amit tátott szájjal bámult a jeruzsálemiek és a Jeruzsálemben tartózkodók apraja-nagyja. A csodálkozó tömeg pedig kétféle módon reagált. Egyesek álmélkodtak és zavartan kérdezgették, hogy mi is akar ez lenni. Mások pedig kétkedően csóválták a fejüket, és azt sutyorogták, hogy a nagy hangzavar forrása a túlzott alkoholfogyasztás, a hangoskodók csupán "édes bortól részegedtek meg".

Ha valamit kívánhatnék magunknak és keresztyén egyházunknak pünkösd ünnepére, akkor az a bámészkodó tömeg "rácsodálkozni tudása" lenne. A pünkösdi történet egyik legszebb momentumának azt tartom, ahogyan reagáltak rá az emberek. Mindannyian megálltak egy pillanatra, hogy szájtátva, álmélkodva, értetlenkedve és zavarba jőve figyeljék az eseményeket. Nem értették, hogyan is érthették volna, a körülöttük és velük történteket, de megálltak, letették maguk elé azt, amit a hátukon, a kezükben, vagy a szívükben cipeltek, majd álmélkodva kérdezgették: -mi akar ez lenni? Még a legszkeptikusabbak is megtorpantak, legalább annyi időre, hogy fejcsóválva kommentálják a hangoskodókat, akik véleményük szerint édes bortól részegedtek meg.

Kívánom, hogy -ahogyan ezek az emberek is- mi is tudjunk megállni egy-egy pillanatra, és szájtátva, álmélkodva, zavarba jőve nézni és várni csodát!

Egy néprajzkutató a következőket írta pünkösdről: "Pünkösd napjára minden felébred. Abbahagyja a lusta nyújtózást a világ, ember és állat párt keres. Nedvektől duzzadnak a levelek, zsong és zsibong az élet.

Jól tudták a régiek, ilyenkor meg kell állni egy pillanatra. A nagy nyári munkák előtt ünnepelni kell. Köszönteni az új életet, imádkozni a bő termésért, gyermekáldásért. Erre szolgált a pünkösd, a húsvét utáni ötvenedik nap. A templomokban évről évre megemlékeztek erről a napról, a lángnyelveket a pünkösdi rózsa szirmaival helyettesítették, a Szentlélek jelképeként fehér galambot repítettek szabadon. A lányok és asszonyok bíborvörös ruhába öltöztek, befont copfjukat a hagyomány szerint a bal vállukra kanyarítva, a férfiak felöltötték ünneplőjüket es kezdődhetett a mulatság."

Mára valahogyan elfelejtettünk ünnepelni. Zavarban vagyunk karácsonykor, a húsvétunk gyakran kimerül a külsőségekben, pünksöd pedig... hát nem is tudom. Egyházi ünnepnek tituláljuk, jó esetben elmegyünk templomba, de egzisztenciálisan csak keveseket érint meg. Jobban örülünk a jó időnek, többet foglalkozunk azzal, hogy mit is csináljunk a hosszú hétvégén, mint azzal, hogy milyen jelentősége is van, volt és lesz pünkösdnek.

Pedig néha jó megállni, körülnézni és tátott szájjal csodálkozni. Ha ez sikerül, talán észreveszünk néhány hasonlóságot is pünkösd és a saját életünk között, amik közül legszembetűnőbb a hangzavar és a káosz. Az előbbire szinte már szükségünk van; majd´ mindig szól valami körülöttünk, rádió, tv, internet, miegymás, hiszen a csönd az olyan ijesztő tud lenni...

A hangzavar mellett a pünkösdi történet "összevisszasága", az a hatalmas káosz, ami annakidején Jeruzsálem utcáin lehetett, szintén jó ismerősünk, hiszen nem csak magunk körül nehéz rendet tartani, de bensőnkben, gondolataink, érzéseink, és gyakran szavaink között is. Ezért azt hiszem, hogy ha a mai pünkösdi történetből csak annyit viszünk magunkkal, -amit a bámészkodó tömeg egy része is, vagy amit a néprajzkutató írt a régi emberekről- hogy batyujukat letéve megálltak egy pillanara, zavarba jöttek, és álmélkodtak, akkor már jó úton vagyunk. Akkor már jó esélyünk van arra, hogy pünkösd velünk is megismétlődjön, hogy a lángnyelvek, amelyeket mi inkább a pusztítás szimbólumaiként ismerünk, teremtő és újító erővel jelenjenek meg életünkben is. Ha néha meg tudunk állni egy kicsit, akkor talán a Szentlélek is meg tud majd pihenni rajtunk, ha nem is fehér galamb formájában, de új gondolatokat, pozítív érzéseket, nyugalmat, türelmet, reménységet és békességet hozva.

A magyar irodalom legismertebb pünkösdöt megéneklő sorai Balassi Bálinttól származnak:

"Áldott szép Pünkösdnek gyönyörű ideje
Mindent egészséggel látogató ege,
Hosszú úton járókat könnyebbítő szele..."

Az utólsó sort szeretném kiemelni, "Hosszú úton járókat könnyebbítő szele...". Nehéz arról beszélni, hogy mi is, ki is az a Szentlélek. De Valami, Valaki olyasmi, amiről Balassi így ír: - a hosszú úton járókat könnyebbítő szél...

Hiszem azt, hogy ha néha egy kicsit megállunk, ha egy kicsit ámuldozunk és zavarba jövünk az Isten dolgai felett, akkor egy időre átláthatóvá válik körülöttünk is a káosz, a nyelvi kavalkád és a hangzavar, és minket is megérint a hosszú úton járókat könnyebbítő szél.

Imádkozzunk ezért a különös, hosszú úton járókat könnyebbítő szélért:

Uram, ébreszd egyházadat, és kezdd rajtam!
Uram, építsd gyülekezetedet, és kezdd velem!
Uram, békességed örömhírét juttasd el mindenütt a földön, és kezdd nálam!
Uram, gyújtsd meg szereteted tüzét minden szívben, és kezdd bennem! Ámen.

Heinrichs Eszter
Berlin, 2008.05.10. Pünkösd vigíliáján

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
« 2018. február »
február
HKSzeCsPSzoV
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728