A közelgő karácsony - Lk. 1,78-79 (2007.12.08.)

Néhány évvel ezelőtt részt vettem itt, Berlinben egy konrferencián, ahol a spiritualitás volt a téma. Volt egy beszélgetés, amelyben mindenkinek meg kellett nevezni egy helyet, ahol leginkább rátalált a belső békéjére, ahol valamellyest Isten közeléségét érezte. A legtöbben különböző templomokat említettek, a berliniek szinte mind a Gedächtiniskirche-re voksoltak. Kettő válasz lógott ki a sorból. Két litván nő a Potsdamer Platzon lévő "Arkaden" üzletközpontot említette, amely advent lévén teljes díszkivilágításban pompázott. Szerintük Litvániában az elképzelhetetlen, hogy a vallási ünnepek ennyire meghatározóak lennének akár az üzleti akár a hétköznapi életben.

Nem feladatom ma, hogy a kivilágított házak, a díszkivilágításban sütkérező üzletek, az ezer színben csillogó rénszarvasok, vagy a villogó Mikulások spirituális vonatkozásiait keressem, ezek közül ma csak egy foglalkoztat igazán, ez pedig a fény. Mert nem hiába fizetik a kereskedők portékáik jobb eladhatósága miatt decemberben az addigi, évi energia fogyasztás többszörösét. S nem véletlenül dekorálja ablakainkat férjem sem évről évre, gúnyoros mosolyomat meg sem látva.

Mert az ember vár valamire ezekben a sötét napokban. Ki így, ki úgy, ki égősorokat a házra aggatva, ki sütemény hegyeket sütve, ki rohanva, ki kevésbé rohanva, ki bolodgan, ki félve várja az ünnepet. Az egyik csokoládé reklámja szerint talán ez a várakozás még az ünnepnél is szebb. De mire föl ez a várakozás? Miért van szükségünk évről évre ugyanazokra a rituálékra, ugyanazokra az ízekre, az ünnepet megelőző vásárlási lázra?

Azt hiszem azért, hogy néhány napra, néhány órára vagy talán csak néhány pillanatra úgy tudjunk ráfeledkezni az ünnepi csillogásra, ahogy azt gyerekkorunkban tettük. Juhász Gyula fogalmazza meg ezt az érzést gyönyörűen a Rorate című versében:

Derűs hit tűnt malasztját Könnyezve keresem. Ó gyönyörű gyerekség, Ó boldog Betlehem!

Kell az ünnep1. –írja egy másik költő. Szükségünk és elemi igényünk van az ilyen csillogó ünneplésre, hiszen ünnepek nélkül belefulladnánk a "ritmustalan időbe", a mulandóság monotómiájába. Kell az ünnep, de az ünnepeket nem lehet kitalálni, az ünnepeket csak kapni lehet. Az ünnepben életünk végső értelme és állomása tűnik fel. Erre az ünnepre lehet készülni a lakás feldíszítésével, az éléskamra feltöltésével, az ajándékok beszerzésével. Eközben viszont ne felejtsük el a szívünket is ünneplőbe öltöztetni! Ne felejtsük el, hogy az ünnephez az ünnepi lélek, az Istennel, az emberekkel és önmagunkkal való megbékélés is hozzátartozik. Pilinszky erről így ír: A karácsonyi bölcsőben a kisdedek ártatlanságával fekszik ez az ártatlan Isten, kinek szeretete soha többé nem hagyja nyugodni a szívünket. Békéje, örök kísértője minden békétlenségnek, szelídsége minden háborúságnak. A karácsonyi ünnepek külsősége mit se ér e tiszta, ártatlan és egyetemes szeretet nélkül.

Gondos karácsonyi előkészületek, ajándékok, ízek, illatok, spirituális helyek, mint a templomok vagy néhány szépen feldíszített üzletközpont el tudja azt érni, hogy rövid időre úgy érzzük, karácsonyi hangulatba kerülünk. Mi van akkor, ha valaki mindezt mellőzni kényszerül, ha valaki egyedül van az ünnepen, vagy ha nem kap ajándékot? Akkor számára nem lehet ünnep az ünnep? Akkor nem lenne ünnepe az ilyen embernek, ha karácsony tényleg csak ennyiből állna. Néhány égőfüzérből, muzsikaszóból, családi együttlétekből. Ahogyan a költő is írta, az igazi ünnepeket nem lehet kitalálni vagy megkomponálni, az ünnepeket csak kapni lehet.

A régi ember úgy tudta, hogy a csillagok nyílások az égen, és rajtuk keresztül a mennyei világ fényei jönnek át hozzánk. Ha nem is a csillagokon keresztül, de valahonnan fentről, ma is bevilágítják életünket ezek a kis fények. A decemberi sötét napokon talán méginkább észrevehetjük e fénysugakat. Engedjük, hogy átjárjanak bennünket, szívünket, lelkünket és értelmünket, hogy ne csak magunknak, hanem szeretteinknek és embertársainknak is széppé, békéssé tegyük az adventi készülődés idejét és a karácsonyt!

Lukács evangélistánál ezt olvassuk: meglátogat minket a felkelő fény a magasságból; hogy világítson azoknak, akik sötétségben s a halál árnyékában lakoznak, hogy ráigazítsa lábunkat a békesség útjára. Ez a magasságból érkező, különös látogató Jézus Krisztus, akit azért küldött el Isten közénk, hogy ne tévelyegjünk a sötétben, hogy reményünkké legyen a reménytelenségben, hogy irányt mutasson nekünk akkor, amikor nem tudjuk merre menjünk. Ha ez a fény ránk ragyog, észre fogjuk venni, hogy ehhez képest minden más e világi fény jelentéktelen dolog.

Adjon Isten mindannyiunknak olyan szép karácsonyt, amilyent szeretnénk, amelyre azt hiszem, mindannyian úgy sóvárgunk, ahogy a költő:

Derűs hit tűnt malasztját Könnyezve keresem. Ó gyönyörű gyerekség, Ó boldog Betlehem!

Ezeknél a meghitt, bejgli-, hal- és pulykaillatú karácsonyi pillanatokon túl azt is kívánom mindannyiunknak, hogy látogasson meg bennünk a felkelő istenti fény a magasságból, hogy világítson mindannyiunknak, akik sötétségben s a halál árnyékában lakozunk, hogy igazítsa rá lábunkat a békesség útjára!

Ragyogjon ránk ez a felkelő fény a magasságból, hogy észrevegyük : A karácsonyi bölcsőben a kisdedek ártatlanságával fekszik ez az ártatlan Isten, kinek szeretete soha többé nem hagyja nyugodni a szívünket. Békéje, örök kísértője minden békétlenségnek, szelídsége minden háborúságnak. A karácsonyi ünnepke külsősége mit se ér e tiszta, ártatlan és egyetemes szeretet nélkül. Ámen.

Heinrichs Eszter,
Berlin 2007. december 8.