Jn 12,34-35 (2007.06.09.)

Nagy előszeretettel használjuk a középkorra a sötét jelzőt. Arról viszont alig-alig esik szó, hogy körülöttünk túl nagy a világosság. Az elmúlt évek során különböző újságokban és internetes oldalakon olyan világűrből készített színes képek jelentek meg, amelyek a Földet ábrázolták. Méghozzá nem is akármikor, hanem éjszaka. Ha valaki már próbált sötétben, vagy akár csak egy rosszul megvilágított templomban fényképezni, az tudja, hogy ez nem egy egyszerű feladat. A világürből készült képek mégis nagyon jól sikerültek. Nem azért mert profi módon, vagy profi kamerákkal kapták őket lencsevégre, hanem azért, mert a Földön éjszaka sincsen teljes sötétség. Illetve van, Afrikában és Közép-Ázsiában, a Föld többi szárazföldi része viszont óriási fényárban úszik. De ebből a fényárból is leginkább Európa és Észak-Amerika világlik ki. Ezeken a területeken az éjszakai természetes sötétséget mesterséges fényforrások helyettesítik és szennyezik, ahogyan ezt a jelenség kutatói megfogalmazzák. A fényszennyezés a környezetszennyezés egy különleges formája. Ártalmatlanabbnak tűnik a többi környezetszennyező tevékenységnél, de nem az. A fényszennyezés ugyanis összefüggésben van pl. a növények növekedésével, a madarak és a rovarok navigációjával, az emberek hormonháztartásával, a pubertálás kezdetével, és a nappalok s az éjszakák ritmusával, amely az iparosodás óta teljesen felborult. A fényszennyezés már olyan méreteket öltött, hogy a csillagászok munkája szinte lehetetlenné vált Európában. Ezért egy petíciót is megfogalmaztak: - "A csillagos ég az emberiség öröksége, ezért érintetlenül kell hagyni. A csillagos ég legalább akkora védelemre szorul, mint a kulturális világörökség részét képező helyek." A csillagászok szerint, ha a fényszennyeződés az eddigi méretekhez hasonló mértékben növekszik, akkor gyerekeink és unokáink 25 év múlva már nem fogják szabad szemmel látni a Göncöl szekeret, a Nagy medvét, vagy a Tejutat.

2000 évvel ezelőtt sem volt egyszerű dolga a csillagvizsgálóknak, mégis sikerült felfedezniük egy új csillagot. Egy csillagot, amely a betlehemi jászolhoz vezette el őket azon az első karácsonyon. Az Újszövetségből szinte semmit nem tudunk meg erről a csillagról, arról a másik csillagról, Jézus Krisztusról, a "starról", ahogy az angol nyelv a csillagot nevezi, annál többet. És ez a Jézus, akit a Biblia Fénynek is nevez, óva intette az emberiséget a sötétségtől. Olvasom:-"Még egy kis ideig közöttetek van a világosság. Addig járjatok a világosságban, amíg nálatok van, hogy a sötétség hatalmába ne kerítsen benneteket; mert aki sötétségben jár, nem tudja, hová megy. Amíg nálatok van a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek!" Akkoriban az embereknek szinte semmi nem jutott a fényszennyeződésből. Azt hiszem, még egy parányi sem. Ha beesteledett, akkor sötét lett, s fel kellett hagyni a napi tevékenységgel. Amint sötétség borult a falura vagy városra, az emberek elmentek aludni, hisz a lámpásba való olaj luxuscikknek számított, ahogy erről a Bibliában is olvashatunk.

Jó kétezer évvel ezelőtt volt egy fényes csillag a betlehemi égbolton, amely hírnöke lett egy nálánál is sokkal ragyogóbb fényességnek, Jézus Krisztusnak.

De már a Jézust megelőző korokról szóló bibliai tudósításokban is a világosság és a fény mindig Isten jelenlétéről tanúskodik.

- Mózesnek egy égő csipkebokor képében jelent meg Isten.
- A próféták is nem egyszer feljegyezték, hogy Istent mindig - emberi szemnek szinte elviselhetetlen - fényesség veszi körül. Eképpen magasztalja Istent az egyik zsoltár is: -"Isten a fény."

Az Újszövetségben is többször olvashatunk vakító fényességről. A megdicsőülés hegyén történteknél, vagy egy kicsit később a Saulból lett Pál apostol is nagy fényességet látva esett le lováról azon a bizonyos damaszkuszi úton.

A Biblia legtitokzatosabb könyve, a Jelenések könyve szintén elárul annyit az eljövendő világról, hogy az nagyon világos és nagyon fényes lesz. Aztán a fényről még számtalan olyan elbeszélés is eszembe jut, amelyet a klinikai halál állapotából visszatért emberek meséltek, akik szintén vakító fényességet láttak odaát.

A mai igében Jézus egy útról beszél, amelyre csak világosban lelhetünk. Ez az út -én úgy gondolom: - kinek-kinek a saját életére vonatkoztatható, ahol mindannyiunknak kijelölt feladatai vannak, amelyet jól-rosszul, de teljesítenünk kell. Sokszor sötétnek és kanyargósnak tűnik. Mégis, amikor úgy érezzük, hogy vaksötétben botorkálunk, amikor csalódások, betegségek, fájdalom és szenvedés kéretlen útitársként a nyomunkba szegődnek, gyakran éppen ilyenkor érkezik egy váratlan segítség, amely mintha kézen fogva vezetne bennünket a göcsörtös, sötét úton. Egy kicsinynek tűnő, de meleget és békességet árasztó fénysugár jelenik meg a láthatáron... Ahogy annakidején Betlehem fölött, úgy itt is.

A mai világ sokféle utat, fényt és csillogást kínál. Olyan sokat, hogy az már felér egy fényszennyezéssel.

Azt hiszem, a legnagyobb különbség a világ nyújtotta fények és Krisztus meleg világossága között a fénynek az irányultsága. Az egyik felülről világít, a másik pedig alulról tör utat felfelé, és ezt olyan intenzitással teszi, hogy még a világűrből is látszanak agresszív fényei. Ez utóbbi nagyon messziről észrevehető, mégsem képes mindent megvilágítani. Nem világítja be a sötét temetőket vagy a kórházak intenzív osztályait, hiába a gyertyák, a neoncsövek, vagy a halogénizzók árasztotta fény.

Nagyon tetszik nekem az a petíció, amelyet a csillagászok írtak a csillagos ég védelmében. De én még ennél is fontosabbnak tartom azt a kérdést, hogy mennyire hagyjuk és főleg akarjuk-e igazán, hogy a fölülről érkező, nem tolakodó, nem agresszív fénysugarak beragyogják a mi életünket is.

A fényszennyezés miatt gyakran eltévedünk. Mindegyikünknek megvan a maga jól kivilágított otthona, még a napi betevőnket is kis lámpa világítja meg a hűtőszekrényben. Ezek a fények megzavarhatják a navigációnkat, s könnyen abba a csapdába eshetünk, hogy ennyi elég, másra nincsen szükségünk. Mégis, ha egyszer teljes sötétség, vagy nagy szomorúság és tanácstalanság borul ránk, akkor nincsen az a reflektorfény, amely segítségünkre lehetne. Ilyenkor csak minden fényforrás legfényesebbike, Jézus Krisztus mutathatja meg az alagút végét. Ez a fény még a csillagászok műszereivel sem érzékelhető, mégis mindig világít, mikor úgy érezzük, hogy sötétben tapogatózunk.

Adja meg az Úristen, hogy ne csak a sötétségben, búban és bánatban kövessük e fényt, hanem akkor is, amikor boldogok vagyunk, amikor minden szépnek és világosnak tűnik! Ez a fény az örök életre vezet bennünket. Ámen.

Berlin, 2007. június 9.
Heinrichs Eszter