1Móz 12,1-4 (2006.07.08.)

Marcus Aurélius mondja, hogy negyvenéves korára egy férfi, akiben világít egy szikrája az értelemnek, mindent megélt és mindent tud, ami elôtte történt az idôben az emberekkel, s ami az utána következô idôben történhet még. Addig megélte a szenvedélyeket, tapasztalta a természeti törvények állandóságát, és teljes bizonyossággal tudja, hogy halandó. Azaz, az embert 40 év felett már nem nagyon érhetik meglepetések.

A Bibliát szokták nevezni a Könyvek könyvének, az Élet könyvének és még sok minden másnak, én - a mai igeszakasz alapján - a "meglepetések" könyveként említeném.

Az Ótestamentum egyik legismertebb szereplôje Ábrahám, aki jócskán elmúlt már 40, amikor a Bibliában elôször olvashatunk róla. Minden elôzetes információ nélkül tônik fel a Genezis könyvében, nem hallunk elôtte sem származásáról, sem különleges képességeirôl, sem arról, hogy mekkora istenhite lett volna, de még arról sem, hogy jó ember volt. Egyszercsak megszólítja Isten ezekkel a szavakkal: -Menj el földedrôl, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok neked! Nagy néppé teszlek, és megáldalak, naggyá teszem nevedet, és áldás leszel. Megáldom a téged áldókat, s megátkozom a téged gyalázókat. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége. És Abrám, akinek évei jócskán 40 felett voltak, és aki ekkora meglepetésre már nem nagyon számíthatott öreg korában, elment, elindult az ismeretlenbe, ami még sok-sok meglepetést tartogatott neki.

Ha itt végignézek magunkon, akkor azt látom, hogy a gyülekezet jó része olyan emberekbôl áll, akik valamikor szintén elindultak az ismeretlenbe. Hogy ki-ki ezt akkoriban miként fogta fel, Isten hívásának, belsô indíttatásnak, vagy a körülmények kényszerítô erejének engedelmeskedve, azt nem tudhatom. Talán ez nem is annyira fontos. Fontosabb az, hogy az ember amikor hátratekint, amikor ilyen-olyan számadásra kényszerül, akkor meglátja-e Isten akaratát, Isten hívását és cselekvését élete történésében. Szívbôl kívánom mindannyiunknak, akik nem abban az országban élnek, ahol születtek, hogy az ilyen számadásoknál olyan elégedetten tudjunk majd visszatekinteni, mint Ábrahám, aki Istennek egy szavára elindult az ismeretlenbe, a meglepetések országába!

Ábrahámot nem azért szólította meg Isten, mert kiváló ember lett volna. Hogy miért éppen vele elegyedett szóba, arról nem szól a történet. Arról viszont igen, hogy Ábrahám figyelt arra, mit mond neki Isten. És arról is, hogy Ábrahám (aki akkoriban még az Abrám nevet viselte), bízott ebben az ismeretlen Istenben. És ez az, ami számít: a figyelem és a bizalom. Ahhoz, hogy Isten valami újat elkezdjen bennünk vagy velünk, ahhoz nem az kell, hogy kiválóak legyünk, hanem, hogy tudjunk figyelni rá, és bízzunk benne. Ha ezek megvannak, az élet még akkor is nagyon sok meglepetést tartogat mindnyájunknak, akár átléptük a bûvös 40 év határát, akár nem. Hitem szerint Isten újra meg újra meg akar lepni minket valamivel. Meglepetései - legyenek azok pozitívak vagy negatívak - arra tanítanak, hogy meglássuk korlátainkat illetve új lehetôségeinket. Újra meg újra meglep minket, hogy egyszer csak belássuk mindenhatóságát és nagyságát. Új utakat, új lehetôségeket akar mutatni nekünk, hogy ne mondhassa senki ember elbizakodottan, ami elôttem van, azt már mind ismerem, én már semmin nem lepôdöm meg. Isten újra és újra meg akar lepni minket. Talán nem azzal, hogy 70 évesen kerekedjünk fel, és keressünk magunknak egy harmadik, vagy ki tudja, hányadik országot. Meglepetései és új útjai arra kényszerítenek minket 40-en innen és túl, hogy ne csupán saját erônkre és képességeinkre hagyatkozzunk, hanem az Úristenre is.

A Biblia a meglepetések könyve. Szereplôi meglepetten ébrednek rá újra meg újra korlátaikra és lehetôségeikre. Ábrahám nemcsak akkor lepôdött meg, amikor öreg fejjel egy új országban találta magát. A legnagyobb meglepetése az volt, amikor Isten azt ígérte neki, hogy nagy néppé teszi családját. Túl sok ideje nem is volt arra, hogy meglepetésébôl fölocsúdjon, máris azon kapta magát, hogy 70 éves felesége fiút szült neki. De nem csak Ábrahám, hanem a Biblia minden szereplôje tapasztal valami nagyon meglepôt élete során. Ezek a meglepetések nem életkorhoz, nem helyhez és idôhöz kötöttek, hanem akkor történnek, amikor kinek-kinek valami módon Isten beleszól az életébe. Csak a legismertebb szereplôket említem: Ádám és Éva igencsak meglepôdött, amikor korlátaikkal szembesültek, miután Isten tiltása ellenére ettek a tiltott fa gyümölcsérôl. A hatalmas Góliát is nagyon elcsodálkozott, amikor Isten a kicsi Dávid ereje által szembesítette erôtlenségével. Vagy lapozzunk egy nagyot, és nézzük meg Pál apostolt! Õ is jócskán elmúlt már negyven, amikor Isten megszólította, sôt mitöbb olyannyira meglepte, hogy szegény ember több napra szinte önkívületbe került. De nagy meglepetésben részesültek azok a betegek és társadalomból kitaszítottak is, akik az Istenfiával találkoztak, és meggyógyultak vagy ismét közösségre leltek. Sôt, Istennek sikerült még Jézust is meglepnie, amikor az Emberfia kétségbeesetten így kiáltott fel: -Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?

Akinek az életébe Isten beleszól, ill. aki ezt a hangot meghallja és Ábrahámhoz hasonlóan komolyan veszi, azt az embert még nagyon sok meglepetés és új élmény érheti. Bízom benne, hogy pozitív meglepetések és élmények.

Koromnál és egyéb korlátaimnál fogva nem akarok olyan nagy életbölcsességeket kinyilatkoztatni, mint Marcus Aurelius, de azt hiszem, azt már megtapasztaltam én is, hogy Isten legalább annyi pozitív élményben, annyi örömben részesít mindnyájunkat, hogy el ne csüggedjünk, és annyi negatív meglepetést is tartogat számunkra, hogy el ne bízzuk túlságosan magunkat. Ámen.

Heinrichs Eszter
Berlin, 2006. július 8.