Elfelejtett jelszó?
2Kor 12,1-10 (2006.02.11.)
Dicsekednem kell, habár nem használ; rátérek azért az Úr megjelenéseire és kinyilatkoztatásaira. Ismerek egy embert a Krisztusban: tizennégy évvel ezelőtt - hogy testben-e, vagy testen kívül-e, nem tudom, csak az Isten tudja -, elragadtatott a harmadik égig. Én tudom, hogy az az ember - hogy testben-e vagy testen kívül-e, nem tudom, csak az Isten tudja -, elragadtatott a paradicsomba, és olyan kimondhatatlan beszédeket hallott, amelyeket nem szabad embernek elmondania. Ezzel az emberrel dicsekszem, nem pedig önmagammal; ha csak az erőtlenségeimmel nem. Pedig ha dicsekedni akarnék, nem lennék esztelen, mert igazságot mondanék, de mérséklem magamat, hogy valaki többnek ne tartson, mint aminek lát, vagy amit tőlem hall; még a kinyilatkoztatások különleges nagysága miatt sem. Ezért tehát, hogy el ne bizakodjam, tövis adatott a testembe: a Sátán angyala, hogy gyötörjön, hogy el ne bizakodjam. Emiatt háromszor kértem az Urat, hogy távozzék az el tőlem. De ő ezt mondta nekem: "Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz." Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem. Ezért a Krisztusért örömöm telik erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldöztetésekben és szorongattatásokban; mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős. (2Kor. 12, 1-10)
Kedves Gyülekezet! Newton óta tudjuk, hogy az erő egyenes arányban áll a test tömegével és a gyorsulásával, azaz F egyenlő m-szer a. Az is egyértelműnek tűnik, hogy nem csak a fizika területén, hanem a mindennapokban is így van. Ki-ki olyan erősnek érezheti magát, amilyen súllyal környezete számára bír, ill. amekkora gyorsulásra, aktivitásra képes. Mindig is azok az emberek számítottak erősnek, akik egyik pillanatról a másikra gyorsan tudtak dönteni, jó időben és jó helyen voltak, gyorsan gondolkodtak, és talán annál is gyorsabban cselekedtek. Mert az erő a gyorsulástól és a dolgok súlyától függ. F egyenlő m-szer a. Akik lassúak, akik lemaradnak, akik nem képesek felvenni a versenyt az idővel, és akiknek nincsen szavuk, tekintélyük, ill. súlyuk az emberek előtt, azok nem tartoznak a nagyok, a hatalmasok és az erősek sorába. Õk azok, akiknek a sorsáról mások, a nagyok és az erősek döntenek, mert az erő a tömegtől és a gyorsulástól függ.
Az utóbbi hónapokban gyakran megfordultam Berlin egyik legnépesebb hajléktalanszállóján. Egy ilyen éjjeli menendékhelyen szinte csak olyan emberekbe lehet botlani, akik a fizika és a nagybetűs élet törvényei szerint az erőtlenek, a súllyal nem bírók, és a gyorsulásra képtelenek közé tartoznak.
Rengeteget tanultam ezektől az emberektől. Egy-egy rendőrségi razzia és az ügyeletes orvos érkezése közötti időben gyakran nagyon őszinte, érdekes és vidám beszélgetésekben lehetett részem ezekkel a fizika törvényei szerint erőtlennek számító emberekkel.
Ennyi optimista embert egy rakáson még nem láttam, mint ezen a hajléktalanszállón. Optimisták, hisznek abban, hogy holnap jobb lesz, ha más nem, hát talán az időjárás. A külföldiek, s közöttük is leginkább honfitársaink, akik minimum nyár óta Berlin utcáin élnek, rendületlenül bíznak egy szép új világban, abban, hogy munkát találnak ebben a munkanélküliekkel teli városban, lakást szereznek, és megalapozhatják a nyugati szintű exisztenciájukat. Persze, az ilyesfajta, alkoholba és drogokba fojtott optimizmust kérdőre lehet vonni, én mégis gyakran csodálom ezeknek az emberknek a világképét. Talán a társadalom erőtlenjeinek számító, gyorsulásra képtelen és a társadaloban szinte semmilyen súllyal nem rendelkező emberek e nélkül a sajátos optimizmus nélkül nem is tudnának életben maradni.
Pál apostol a Korinhusi levelében szintén az erőtlenek optimizmusáról beszél: "...legszívesebben tehát az erőtlenségemmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem. Ezért a Krisztusért örömöm telik erőtelenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldöztetésekben és szorongattatásokban, mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős. Pál apostol sem volt akárki. Élete nagyobbik részében az erősekhez és a hatalmasokhoz tartozott. Üldözte a gyengéket, gyilkoltatta a keresztyéneket, élvezte és fitogtatta a hatalmát.
Egyszer csak úgy tetszett Istennek, hogy ezt a hatalmas és erős embert kicsinnyé és szegénnyé tegye. A Saulból lett Pál apostol arról ír, hogy ő ezzel a kicsinységével és az erőtlenségével akar dicsekedni. Leír egy olyan mondatot, ami nem illeszthető be az F egyenlő m-szer a képletbe: "amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős." Az logika törvényei szerint ez a mondat helytelen, hisz a két állítás ellentmond egymásnak. "Amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős." Hogy lehet valaki erőtlenségében erős? Az erőtlenség efféle optimizmusa legalább annyira logikátlannak és érthetetlennek tűnő, mint a hajléktalanok semmivel nem igazolható optimizmusa.
Nem egyszerű megérteni Pál apostol szavait. Megélni talán könnyebb. Biztosan mindnyájan voltunk már úgy, hogy azt hittük, most már minden mindegy, minden hiába, mert nem láttuk az alagút végét. Az ilyen pillanatokban lehet pótszerekbe kapaszkodni, fűhöz-fához rohanni, vagy veszélyes önsajnálatba zuhanni. Legtöbb ember, aki keresztyénnek vallja magát, arról ad tanúbizonyságot, hogy Isten jelenlétét leginkább élete legnehezebb pillanataiban tapasztalta meg, ilyenkor érezte azt, amit Pál apostol ír: "amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős." Ugyanis nem a jólét vezet felfelé. Amikor minden rendben van körülöttünk, amikor erősek és gyorsulásra képesek vagyunk, akkor nem nagyon gondolunk arra, hogy kinek is köszönhetjük mindezt. Bármilyen logikátlan is, Isten jelenlétét és vígasztalását leginkább az erőtlen, gyenge pillanatainkban érezhetjük. "Amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős." Ez az erősség nem egyenlő a hatalmassággal, sem a newton-i tétellel. Nincsen benne szó sem gyorsulásról, sem a környezetünkre gyakorolt súlyunkról.
Ezt az erőt akkor kapjuk, amikor a legkevésbé számítunk rá, amikor a legkiszolgáltatottabbnak, legkisebbnek, leggyengébbnek érezzük magunkat. Ezért írja az apostol, "amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős". Ez persze nem azt jelenti, hogy erős pillanatainkban az erőnket nem Istentől kapnánk, vagy ilyenkor ne lenne velünk. Õ akkor is vigyáz ránk és velünk van, amikor erősnek érezzük magunkat. Csak ilyenkor általában nem vesszük észre.
Kívánom, hogy Isten erejét mind jó, mind rossz pillanatainkban is észrevehessük, és ezáltal a hajléktalanokéhoz hasonló - emberileg nehezen megmagyarázható- optimizmussal tekinthessünk a holnapra! Ámen.
Heinrichs Eszter
Berlin, 2006. február 11.
