Fil. 2,6-11 (2006.12.09.)

Sokszor hallottam ilyenkor, adventi időben lelkészeket arról panaszkodni, hogy félnek a karácsonytól. Nem is azért, mert az egyházban ezek a napok a legsűrűbb – idézőjeles - "munkanapok", hanem azért, mert úgy vélik, hogy ilyenkor mindig valami újat kell mondani, nem lehet minden évben csak a betlehemi történetet ismételgetni, hisz azt már mindenki ismeri. Az idén én is elkezdem efféle gondolatokkal sajnálgatni magam, de a férjem még időben észhez térített, amikor azzal állt elő, hogy beszéljek arról, hogy a betlehemi jászolban hogyan élhették meg az állatok Jézus születését. Nem fogok erről beszélni, annál is inkább nem, mert az Újszövetségben nem olvasunk sem csacsiról, sem ökörről, sem báránykáról, akik végignézték volna az Isten fia születését. És azért sem akarok ilyen új dolgokkal előállni, mert nincs igazuk azoknak, akik azt állítják, hogy karácsonykor mindig újat kell mondani. A betlehemi történethez maximum új állatfigurákat találhatnánk ki. Karácsony titka nem az újszerűségében van. Sőt, talán az állandóságában. Azoknak is, akiknek karácsony vallási értelemben nem jelent semmit, akik karácsonyt csupán a szeretet ünnepeként élik meg, karácsony vonzereje nekik is inkább az állandóságban rejlik. A karácsonyfában, a díszekben, a halászlében, a fűszeres, illatos süteményekben, amik csak erre az ünnepre jellemzőek. Ahogyan ezek, a csak karácsonyra jellemző illatok és ízek sem lesznek unalmasak, ugyanúgy nem kell félnie kollégáimnak sem attól, hogy a karácsonyi történet unalmas lehet.

Sokféle mende-monda kering arról, hogy ki állította az első karácsonyfát, ill., hogy a szeretett tűlevelű miként vált az ünnep egyik középpontjává.

A minap én is ráfeledkeztem egy fenyőfára. Nem volt rajta semmi különös, mégis nagyon újszerűen hatott rám a formája. Az, hogy lentről indul, aztán elegáns kúp alakban spirálisan megy felfelé. Aztán egy kicsit továbbgondolkodtam, és arra jöttem rá, hogy az ilyen spirális formáknak végülis mindegy, hogy honnan indulnak, mert a lényegük szerint végtelenek. Nem akarok itt nagy filozofálásba kezdeni, de szerintem a karácsonyfa formája összefügg karácsony üzenetével. Képzeljünk magunk elé egy karácsonyfát, és induljunk el föntről lefelé. Karácsonynak is ez a föntről lefelé az iránya, az üzenete. Fönt, a magasban, ahol a fenyő tetejére a csillagot szoktuk rakni, fönt a magasban kigyúlt egy igazi csillag, mert legfölülről - úgy képzelem -, hogy még a csillagoknál is feljebbről egy kicsi emberke formájában lejött az Isten fia az égből. Aztán ahogy a karácsonyfának is egyre szélesednek föntről lefelé az ágai, úgy növekedett ez a kicsi emberke, ez a nagy Isten is, és így lett egyre nyilvánvalóbbá az is, hogy kicsoda Õ valójában. Aztán az emberiség 33 évnyi karácsonya úgy tűnt véget ért, mert a kivágott karácsonyfához hasonlóan megölték Jézust. Ezzel mégsem ért véget a történet, mert a megölt Jézus halála után megjárta a poklok pokát, ahogy ezt a hitvallásban is megvalljuk minden istentiszteletünkön, "alászállt a poklokra", de aztán irányt váltott. Most pedig képzeljük magunk elé a karácsonyfát lentről felfelé. Felfelé, mert Jézus is felment a mennybe, és azóta, a világ 33 évnyi karácsonya óta ott ül az Atya jobbján, onnan jön el – valamikor - ítélni élőket és holtakat. Ahogyan a karácsonyfa alakjának spirális vázán is el tudjuk képzelni ezt a le-fel mozgást, ugyanúgy jön Jézus hozzánk nemcsak 33 három évnyi időre, nemcsak karácsonykor, hanem csodálatos módon itt van velünk mindig, most is. Gyönyörűen fogalmazza ezt meg Pál apostol: -"Mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem merüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig."

Nem kell karácsonykor új dolgokat mondani. Ezt a hatalmas csodát, hogy az Isten emberré lett, nem lehet elégszer ismételni, mert bármennyiszer is ismételjük, bármennyire is magyarázzuk, felfogni teljes valójában nem tudjuk. Azt hiszem, hogy amennyit megértünk belőle, az elég ahhoz, hogy ha életünk - a spirális mozgása következtében - netán nem mindig felfelé, hanem inkább lefelé, a bajok, gondok, betegségek sűrűje felé venné az irányt, akkor is tudjuk, hogy van kiút, mert mindig van egy pont, aminél rosszabb talán már nem lehet, és a spirál lefelé szálló ágát mindig követi egy felfelé ívelő is. Jézus is megjárta ezt az utat, amikor szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult. Nem kell karácsonyról új dolgokat mondaniuk a lelkészeknek. Sőt, talán az sem jó, ha mindig újítunk a menüsoron, hisz az ember élete állandó körforgásában vágyik a megszokott ünnepi ízekre, rituálékra. Mégis minden karácsony más. Azért is, mert minden karácsonykor egy évvel idősebbek vagyunk, azért is, mert mindig más és más szituáció határozza meg az ünnepet. Nekem pl. ez a mai "kiskarácsony" azért nagyon más, mint a többi, mert a Bálint nem bólogat itt a padok között...

Kívánok mindannyiunkak annyi állandóságot, annyi megszokott ízt, illatot és látványt az ünnepekre, ami újból és újból jót tesz a harmóniára szomjas lelkünknek! Emellett azt is kívánom, hogy karácsony ne legyen a megszokott ünnep, amitől félni kell, mert nem tudunk róla újat mondani. Ne legyen a megszokott ünnep, hanem egy mindig új tartalmat hordozó ajándék, amely Isten szeretetéről győz meg minket újra meg újra minden évben, talán idén is! Ámen.

Heinrichs Eszter
Berlin, 2006. december 9.